„Lakóhelyem 2062-ben” kistérségi környezetvédelmi vetélkedő

Középiskolánk - az Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium - reál munkaközössége ebben az évben indította a „Lakóhelyem 2062-ben” kistérségi környezetvédelmi vetélkedőt. A pedagógusok a mostani és az elkövetkező évtizedek fenntartható gazdasági fejlődésének fontosságára és összetettségére kívánták felhívni a diákok figyelmét.

img: 

Palacsintasütés

Az Arany János Kollégiumban rendszeresen szoktunk közösen sütni-főzni. Főzni elsősorban ősszel és tavasszal, a (palacsinta)sütés ideje pedig ilyenkor, télen jön el.

img: 

Ha elmúlik karácsony…

 „… a csillagszórót őrizd meg nekünk, és a szikrák alatt énekelj velünk.” Igaz, már túl vagyunk az ünnepeken, de a szeretet lángja ne égjen halványabban. Az Arany János Kollégiumban – mielőtt hazautaztak gyermekeink a téli szünetre – karácsonyi ünnepséget tartottunk.

Minden csoport műsorral készült az estére. A fiúk maguk alkotta filmmel és hozzákapcsolódó „tanulságos” jelenetekkel szórakoztattak bennünket, a lányok pedig dalokat énekeltek. Ráadásként még táncbemutatót is láthattunk. A karácsonyi köszöntő után gyertyafénynél fogyasztottuk el ünnepi vacsoránkat.

img: 

Vidám népi játékok a gyulai várban

 Az Ady-Bay Középiskola három hónapja alakult színjátszó csoportja óév utolsó hétvégéjén ismét a gyulai várban vendégszerepelt.

A vár fegyvertárában négy vidám, különböző európai népek irodalmi örökségéből származó népi játékot mutattunk be. Örömmel mondhatom: nagy érdeklődés mellett.

img: 

A szalagtűzés titkai…

Egy tizenéves fiatal számára talán az első legizgalmasabb ünnepség a szalagtűzés eseménye. A mi 57 csillogó szemű végzős diákunk is élete első ilyen alkalmával találkozhatott 2011. december 16-án délután.

img: 

Kertvárosi Mikulás

Nem kertelek, kimondom kerekperec, Miklós Nap környékén egy Kert-észeti Szakközépiskola jegyeit viseltük magunkon. Ugyanis a tantermekbe látogató Mikulás bácsi szerepét Kertes István tanár úr vállalta magára. Megértem, hogy tetszett neki a szereposztás, hiszen két gyönyörű, női krampusz kíséretében érkezett, cukorkát, képeslapot osztva a diákságnak.

A kollégium lakói is be lettek oltva (főként Balogh Endre „kert-ész” tanár úrnak köszönhetően). Lelkesen készültek egy másik télapó (inkább Télnagyanyó) fogadására. Ez a Mikulás – sajnos – két ronda krampuszt fogott ki magának, de a dallal, verssel, tánccal kedveskedő kollégisták feledtették vele eme két „esztétikumszegény” cirokpusztító, növekedésgátló látványát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az idén a cirokból (virgácsból) alig fogyott, viszont minden csomag gazdára talált.

Télnagyapó
e sorok írója

img: 

A román nyelv oktatása iskolánkban

Azt mondják, „nyelvében él a nemzet”. Ez egy szép és igaz megállapítás. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mai világunkban mennyire szükség van arra, hogy messzebbre nézzünk, másokat is értsünk. Ennek egyik legfontosabb eszköze az idegen nyelvek elsajátítása. Iskolánkban eddig 3 nyelv (angol, német, francia) tanulására volt módja a diákságnak.

img: 

Ady-hét: 2011.november 21-24.

Régóta szép hagyomány iskolánkban a novemberi Ady-hét. A rendezvényt megelőző kampányolás a 12. A osztálynak sikerült a legjobban, ezért az ő képviselőik, Tóth Beáta és Lukács Levente irányíthatták az eseményeket – diákigazgatókként -, miután Ady Endre szobra előtt jelképesen átvették az iskola kulcsát Zámori Ida igazgató asszonytól.

img: 

Mikulás a postásoknál!

Gyakorlatról visszatérve, pár nap volt a Mikulás megérkezéséig.

Meglepetésünkre nem csak az iskola Mikulása ajándékozott meg, hanem a postáé is.

Nagyon meghatódtunk, örültünk a hasznos és szép ajándékoknak.

img: 
Tartalom átvétel
 

ECL

 

CISCO

 

Almásy kúria

 

Támogatóink


 

 

 

 

 
 

 

 Gyula Kenyér Kft.

UNIT C&C Kft.

Dr. Ilyés és Társa Háziorvosi Kft.

Ferbonex Kft.

Együttérzés Bt.

Jánki Sándor ev.

Gyulai FAFÉM Bútor Zrt.

Fém-Boxfémipari Kft.

Minőség Vasipari Kft.

 

Média galéria