december 2012

Szalagtűző ünnepség középiskolánkban

Szépek, kedvesek, jók és aranyosak.
Tévedés ne essék: nem felhőn ülő angyalokról van szó. Ők az Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium végzős diákjai, akik így – természetesen nem kevés megilletődöttséggel – álltak a színpadon szüleik, barátaik, rokonságuk, tanáraik kereszttüzében.

Szeptember óta lelkesen készültek erre a napra. Megérte, mert elvarázsoltak bennünket…
A szalagtűzés ünnepélyes pillanatait rövid műsor előzte meg: Gurbai Réka és Karkus Tamás a „születés utáni életről” elmélkedett – az anyaméhben.
Bende Róbert polgármester úr köszöntője után Csóka Eszter Zora fejtegette az idő értékét, múlását, majd Petrucza Klaudia elbúcsúztatta a végzősöket.
Az ünnepeltek nevében Seprenyi Nikolett vett búcsút iskolájától. Zámori Ida igazgató asszony a tőle megszokott oltalmazó, tettekre serkentő gondolatokkal köszönt el szeretett diákjainktól.
A szalagok feltűzése után Ottlakán Renáta, Karkus Tamás és Csíkos Cristopher közös előadásában a Most múlik pontosan című dal hangzott el.
Ezt követően a két végzős osztály bemutatkozó műsorára került sor. A 13. C vidám, táncos, zenés „jelenettel” készült, majd középiskolai élményeikből láthattunk képes összeállítást, illetve „szembesítés” kiskori önmagukkal. A 12. A dallal és látványos fényjátékkal jelentkezett a színpadon, és ők is megmutatták gyermekarcukat…
A legnagyobb várakozás az osztályok táncát előzte meg. Mindannyian bécsi keringőt adtak elő, megörvendeztetve a hálás közönséget. Csodálatos, menyasszonyi ruhákba öltözött nőkben és öltönyös férfiakban gyönyörködhettek anyák, apák, nagyszülők, barátok, tanárok. A táncoló párok bemutatását követően a fiatalok virággal köszöntötték tánctanáraikat: Borbélyné Szigeti Ildikót és Nagy Katalint. Zámori Ida igazgató asszony hívására az 55 ünnepelt és osztályfőnökeik a színpadon közösen elénekelték – a lelkes közönség tapsától kísérve – a Republic együttes Kirúgjuk magunk alól a földet című dalát.
Az est zárásaként egy kicsit még a hámból is ki lehetett rúgni az Avar étteremben, ahol vacsora és a Grund együttes zenéjére táncmulatság várta az ünnepelteket.
Nagy Ferenc

 

img: 

Nyelvőrző Tanulmányi Verseny

2012. november 28.

Intézményünk Nyelvőrző Tanulmányi Versenyt hirdetett sarkadi és a környező települések 8. osztályos tanulói részére. Nagy örömünkre 18 diák élt a lehetőséggel. Érkeztek Vésztőről, Mezőgyánból, Sarkadkeresztúrról, Kötegyánból és Sarkadról is.

A verseny két részből állt. Elsőként tollbamondás tette próbára a gyerekeket, majd helyesírási, nyelvtani tesztlapot kellett kitölteniük.
Amíg a középiskola tanárai javították a „dolgozatokat”, a konferenciateremben zenés műsort tekinthettek meg a tanulók.
Végül az alábbi eredmények születtek:
  1. Török Nóra (Sarkad, Kossuth u. – felkészítő tanára: Diószeginé Képíró Ildikó)
  2. Kókai Nóra (Vésztő, felkészítő tanára: Kincsesné Nagy Erika)
  3. Kókai Anett (Vésztő, felkészítő tanára: Kincsesné Nagy Erika)
  4. Molnár Mónika (Sarkad, Kossuth u. – felkészítő tanára: Diószeginé Képíró Ildikó)
  5. Tóth Enikő (Sarkad, Kossuth u. – felkészítő tanára: Diószeginé Képíró Ildikó)
Gratulálunk a résztvevőknek!
Nagy Ferenc

 

img: 

ADY-HÉT

2012. november 19-22.

Régóta hagyomány iskolánkban a novemberi Ady-hét. A rendezvényt megelőző kampányolás a 13.c osztálynak sikerült jobban, így az ő képviselőik, Gurbai Réka és Gavra Dávidirányították az eseményeket – diákigazgatókként –, miután a megnyitó alkalmával Ady Endre szobra előtt jelképesen átvették az iskola kulcsát Zámori Ida igazgató asszonytól.

 

A programok a sport, a játékosság és a műveltség köré csoportosultak. Volt alkalom focizásra, kézilabdázásra, lehetett röpizni, csocsózni, pingpongozni, sőt szkanderezni is. Fiaink futballban a 3. helyen végeztek a Nicolae Balcescu Gimnázium és az Erkel Ferenc Gimnázium csapata mögött. Lányaink kézilabdában a 2. helyet szerezték meg, 1. az Erkel Ferenc Gimnázium „gárdája” lett.
 
A röplabdában sarkadi siker született.
A lányok eredményei:
  1. helyezett: Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium
  2. helyezett: Nicolae Balcescu Gimnázium
  3. helyezett: Erkel Ferenc Gimnázium
A fiúk eredményei:
  1. helyezett: Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium
  2. helyezett: Nicolae Balcescu Gimnázium
  3. helyezett: Erkel Ferenc Gimnázium
A csocsóban a Balogh Marcell Lévai Lajos páros „bűvölte” legügyesebben a golyót. A Cselovszki Árpád Szigeti Tamás páros 2., míg a Bógyis Roland Képíró Gergely kettős 3. lett.
A pingpongot Porumb Csaba nyerte Földesi László és Zsoldos Bendegúz előtt.
A szkander női kategóriájában Dóma Nikolett bizonyult a legerősebbnek, őt követte Junó Daniella és Móricz Vivien. A fiúknál 1. Szabó Bence, 2. Kiss Sándor, 3. Szabó Zoltán.
A sporttal nehéz betelni, ezért még élő csocsót és éjszakai focit is láthattunk. Az előbbit a 9.A osztály nyerte a 9.B és a 10.C csapata előtt. Az utóbbiban a lányoknál a Sálak, Tűzoltók, 13.C volt a sorrend, a fiúknál pedig a Mitbambulls, Kolesz 2, Kolesz 1.
A florball-ban az Öregek csapata lett az első, a 9.-es fiúk a második, a Coronita a harmadik.
Volt lehetőség filmnézésre, pókerezésre is. A pókert Puj Máté nyerte meg Szűcs Zoltán és Czesznak Zsolt előtt. A palacsintaevők legfalánkabbja Muszka Milán volt, megelőzve Kiss Zoltánt és Gavra Dávidot.
Az Egy perc és nyersz! legeredményesebbje a 10.C 1-es csapata lett, második a 10.A, harmadik a 11.C.
Sok diák részvételével zajlott a LAN-party. Legjobbjai: 1. Enyedi Sándor, 2. Földesi Zoltán és Nagy Nóra, 3. Rácz Zoltán.
Új színfoltként jelent meg az Ady-hét eseményei között a boszorkánytúra. Éjszakai sötétben, sűrű ködben, sejtelmes helyszíneken kellett szellemes feladatokat megoldani. Bizony, nem is olyan könnyű seprűvel közlekedni. Ám a sok kihívás között ezt az akadályt is leküzdötték – boszorkányos ügyességgel.
A „legbanyább” a „Mi csapata lett, a 10.C és a „Kilenccé” előtt.
Az irodalmi vetélkedőn 10 csapat vett részt. A 13.C-sek lettek az elsők, a 12.B-t és a 11.C-t megelőzve.
Sok diák mérte össze tudását helyesírásban. Komoly volt a tét, mivel a legjobb eredményt elérő gimnazista és szakközépiskolás képviselheti iskolánkat az Implom József megyei helyesírási versenyen:
  1. helyezett: Erdélyi Zsuzsanna Szonja
  2. helyezett: Szabó Csaba
  3. helyezett: Vidó Orsolya
  4. helyezett: Vicze Zoltán
  5. helyezett: Varjú Szilvia és Ottlakán Adrienn
Az Ady Endre szavalóversenyen általános és középiskolás fiatalok mondtak verset az intézmény zsúfolásig megtelt konferenciatermében. Több gyulai iskolából, Sarkadkeresztúrról és Gyomaendrődről is érkeztek vendégek. A következő eredmények születtek:
Általános iskolások:
  1. helyezett: Molnár Mónika
  2. helyezett: Futaki Katalin és Szabó Sándor
  3. helyezett: Kóra Katalin Bianka és Tóth Enikő
Középiskolások:
  1. helyezett: Szabó Kata
  2. helyezett: Pribék Adrienn
  3. helyezett: Czinanó Vanessza és Baracsi Annamária
Kedden este került megrendezésre iskolánk szépen „felöltöztetett” tornatermében az Ady-bál. Diákjaink is szépen felöltöztek – ki elegánsan, ki sportosan elegánsan. Jó hangulatú táncos mulatság vette kezdetét. Az eseményt siker koronázta, mint ahogyan a bálkirálynő, Gherasin Rebeka és a bálkirály, Balogh Marcell is koronát kapott. A táncolók a bál végén 1 db feleletmentesítő kártya boldog tulajdonosai lettek.
Az Ady-hét legszebb, legjobb napja, a csütörtök tanítás nélkül telt. Az osztályok közötti vetélkedővel kezdődött, melyben az első a 13.C, a második a 10.B, a harmadik pedig a 11.C lett.
A legnagyobb várakozás az osztályok bemutatkozó műsorát előzte meg. Az eseményre heteken keresztül készültek a fiatalok. Természetesen a mókázás, kacagás hatotta át a produkciókat. Hallhattunk dalokat, láthattunk nép-, kacsa-, hattyú-, törptáncot és társaikat. Történelmi korszakokon átívelő „esettanulmányt” és videofilmeket is. A zsűri végül a következő döntést hozta:
  1. helyezett: 12.B
  2. helyezett: 11.A
  3. helyezett: 11.C
A lányok szépségversenyét Szappanos Klaudia nyerte, a 2. Papp Ágnes, a 3. Szekeres Dóra és Papp Regina lett. A fiúk szépségversenyében Bogyó Mihály győzött, a 2. Balogh Marcell, a 3. Szin Attila és Fekete Sándor.
A szakállnövesztő verseny egyetlen résztvevője és nyertese Képíró Gergely lett.
A legnépszerűbb pedagógusok a diákok véleménye alapján:
    1. Szűcs Kinga tanárnő
    2. Juhász Annamária tanárnő
    3. Megyesi Tibor tanár úr
A záró gálát Bende Róbert polgármester úr is megtisztelte jelenlétével. A gálán került sor az Ady-díj átadására is. Ebben a tanévben Nemes Orsolya 13.C osztályos tanulónak ítélte oda a tantestület – példamutató magatartásáért, szorgalmáért, kiváló tanulmányi eredményéért.
Az intézmény kulcsának jelképes visszaadásakor Zámori Ida igazgató asszony köszönetet mondott Gurbai Rékának és Gavra Dávidnak, amiért vezetésükkel igazi szép, tartalmas Ady-héttel ajándékozták meg iskolánk közösségét diákjaink.
Végül – a Polgármesteri Hivatal jóvoltából – a hét zárásaként Keresztesi Ildikó és az Indygó együttes közös koncertjén vehettek részt tanulóink.
 
Támogatóink voltak:
  • Polgármesteri Hivatal
  • Virág cukrászda
  • Székely Mária (Drogéria)
  • CBA Doxabo
  • Bende Zsolt vállalkozó
  • Reál ABC
Köszönjük segítségüket!
  
Nagy Ferenc
 

 

img: 
 

Belépés

 

60 éves a sarkadi középiskola

Tablók

 

 Támop 3.1.7. - Mintaközvetítés az Ady Endre -Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban


Leonardo da Vinci program

Képzéseink

Tanulmányi versenyek 2012.  


Új Magyarország FEJLESZTÉSI TERV

Képzés, tudás, oktatás a sarkadi Ady Endre - Bay Zoiltán Középiskola és Kollégiumban

 Képzés, tudás, oktatás a sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és kollégiumban

ECL

 

CISCO

 

Almásy kúria

 

Média galéria