Az év testnevelője

Az év testnevelője címmel tüntette ki a közelmúltban a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete és a Magyar Olimpiai Bizottság Kertes István tanár urat, középiskolánk pedagógusát. A díjat Budapesten vette át (megyénkből egyedüliként) harmincnégy testnevelő társaságában. A diáksportban végzett munkáját ismerték el e megtisztelő címmel.

Tanár úr tanítványai hét alkalommal vettek részt korosztályos válogatottakban. Szabó Sándor nevű sportolója két Európa-bajnokságon is szerepelt. A Gyulai atlétikai Club versenyzőit edzi, továbbá a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia növendékeinek felkészítését is végzi.
Ő maga 6 éves korától versenyszerűen úszott, később futballozott. Az atlétikán belül főként a közép- és hosszútávfutás volt a versenyszáma. A mozgás manapság is lételeme. Úgy tartja, a sport szükséges ahhoz, hogy lelkileg és fizikailag egészséges felnőtteket neveljünk gyermekeinkből.
Munkájához gratulálunk, és további szép sikereket kívánunk!
Nagy Ferenc

 

img: 
 

Belépés

 

60 éves a sarkadi középiskola

Tablók

 

 Támop 3.1.7. - Mintaközvetítés az Ady Endre -Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban


Leonardo da Vinci program

Képzéseink

Tanulmányi versenyek 2012.  


Új Magyarország FEJLESZTÉSI TERV

Képzés, tudás, oktatás a sarkadi Ady Endre - Bay Zoiltán Középiskola és Kollégiumban

 Képzés, tudás, oktatás a sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és kollégiumban

ECL

 

CISCO

 

Almásy kúria

 

Média galéria