Elmegyek, elmegyek

Ballagás városunk középiskolájában 

Május 4-én érettségi előtt álló diákjaink végigjárták iskolájuk szépen feldíszített tantermeit, egy utolsó sétát tettek városunk központjában, majd a 9. osztályosok sorfala között érkeztek meg a ballagási ünnepség helyszínére, a kollégium kertjébe. A rokonok, barátok, diáktársak, meghívott vendégek tapssal üdvözölték őket.
A ballagtató tanulók képviseletében Petrucza Klaudia köszönt el tőlük. Szatmári Ágnes verse után Seprenyi Nikolett a ballagók nevében emlékezett vissza az itt eltöltött évekre, vett búcsút az intézménytől, tanáraiktól, diáktársaiktól, majd felkerültek az iskola zászlójára az emlékezés szalagjai.
Ezután Pete László Miklós írása elevenedett meg a színpadon Pete Lászlóné rendezésében, Gurbai Réka, Gavra Dávid, Bondár Gabriella és Bravik Krisztián előadásában.
Bende Róbert polgármester úr ünnepi köszöntőjében az élet szépségeiről, a ballagók előtt álló feladatokról fejtette ki gondolatait, és kívánt jó utat a fiataloknak.
Ottlakán Renáta énekét a gitárszakkörösök kísérték.
Zámori Ida igazgató asszony beszédében kiemelte, hogy végzőseink gyerekként érkeztek iskolánkba, és felnőttként távoznak tőlünk, mert 4-5 év alatt a tudás és szeretet ablakai sorban kinyíltak előttük, miközben szüleik, tanáraik féltő tekintete kísérte őket.
Ezután jutalmak, oklevelek átadására került sor, melyeket kiemelkedő teljesítményért, jó tanulmányi eredményért, szorgalomért, sportért, közösségi munkáért kaptak a fiatalok.
Ezt követően Bende Róbert polgármester úr és Zámori Ida igazgató asszony valamennyi diáktól kézfogással vett búcsút, és átadták nekik a Békés Megyei Hírlap Osztálynapló című kiadványát, mely a 2012-2013-as tanév végzős tanulóinak osztályképeit tartalmazza. A kiadvány a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és Sarkad Város Önkormányzata támogatásával jelenhetett meg.
Az ünnepség zárásaként a búcsúzó osztályokat jelképező léggömbök felröppentek - miközben a végzősök összeölelkezve ringottak - s oly gyorsan szálltak el a végtelenbe, tűntek el szemünk elől, mintha születésük óta erre vágytak volna. Léggömbröptetéskor el szoktam gondolkodni az életü(n)kről. Mennyire ki vagyunk szolgáltatva a szélnek! Milyen sérülékenyek vagyunk! Néha magabiztosan törünk a magasba, máskor pedig zuhanunk a mélybe. Ám, ha sok szorgalommal jól megtanulunk "szörfözni", be tudjuk fogni, meg merjük lovagolni a szelet - és ebben társakra is találunk -, akkor sokszínűek, szabadok, légiesek, boldogok lehetünk...
Nagy Ferenc

 

img: 
 

Belépés

 

60 éves a sarkadi középiskola

Tablók

 

 Támop 3.1.7. - Mintaközvetítés az Ady Endre -Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban


Leonardo da Vinci program

Képzéseink

Tanulmányi versenyek 2012.  


Új Magyarország FEJLESZTÉSI TERV

Képzés, tudás, oktatás a sarkadi Ady Endre - Bay Zoiltán Középiskola és Kollégiumban

 Képzés, tudás, oktatás a sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és kollégiumban

ECL

 

CISCO

 

Almásy kúria

 

Média galéria