Kollégium, Hagyományok

Gólyatábor

A tanév megkezdése előtti héten szokott sor kerülni iskolánkban a gólyák (nem költöző madarak – reméljük) táborára. Így volt ez az idén is.

Merre tovább?

2011. október 24-25-én a sarkadi Ady Endre – Bay Zoltán Középiskola és Kollégium beiskolázási napokat tartott. A rendezvényt Balogh Endre tanár úr vezetésével hosszas szervező munka előzte meg. Ennek eredményeképpen 206 nyolcadikos diák és 82 kísérő (pedagógusok, szülők) érkezett iskolánkba. Az első napon a sarkadiak, a másodikon pedig a vidékiek (körösszakálliak, magyarhomorogiak, komádiak, zsadányiak, okányiak, kötegyániak, mezőgyániak, sarkadkeresztúriak, szabadkígyósiak, dévaványaiak, méhkerékiek, gyulaiak) tekintettek be az intézmény életébe.

Kollégiumi gólyaavató

Liszt, tojás, méz, kefir, citromlé, só, bors. Vajon milyen ételkülönlegesség hozzávalói ezek az anyagok? Mézeskalács, aranygaluska, netán vegetáriánus kolbász? Nem, dehogy. Mindössze az Arany János Kollégium végzős diákjai készülnek a gólyaavatóra, erre a soha el nem hagyható fontos eseményre. Igazi tejjel-mézzel (szó szerint) folyó Kánaán ez nekik és a kollégium többi - nem kilencedikes - lakója számára. Többek között a fentebb felsorolt anyagok szokatlan elegye, felhasználása adja az avatás savát-borsát.

Gólyatábor a sarkadi Ady- Bay Középiskolában

 Augusztus 22-én 37 kilencedikes lány és fiú foglalta el szálláshelyét az Arany János Kollégiumban. Ők azok a „gólyák”, akik az Ady Endre- Bay Zoltán Középiskola gólyatáborába érkeztek, hogy 48 - embert próbáló, mégis szórakoztató - órát töltsenek itt el.

Változatos program várt rájuk, melynek megvalósításában (szervezésében,lebonyolításában) nevelők, tanárok és 12-13.osztályos ”gólyanevelő” diákok vettek részt.

ARANY-HÉT

Középiskolánk kollégiumában, az Arany János Kollégiumban március 21-24. között rendeztük meg a hagyományos Arany-hetet.

Erre a játékos, sportos, kulturális megmérettetésre diák és nevelő hetek óta egyaránt készült- lélekben és ténylegesen is.

Tartalom átvétel
 

ECL

 

CISCO

 

Almásy kúria

 

Támogatóink


 

 

 

 

 
 

 

 Gyula Kenyér Kft.

UNIT C&C Kft.

Dr. Ilyés és Társa Háziorvosi Kft.

Ferbonex Kft.

Együttérzés Bt.

Jánki Sándor ev.

Gyulai FAFÉM Bútor Zrt.

Fém-Boxfémipari Kft.

Minőség Vasipari Kft.

 

Média galéria