sport

Nagy zoltán emléknap (vándorkupa)

 

dátum: 
2012.02.02.

Horgász szakkör

A Sarkadi Horgász Egyesület és az Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium 2011. október 24-én együttműködési megállapodást kötött egymással. Az egyesület elnöke, Czeglédi Károly és Sebestény Mihály felügyelő bizottsági tag, a Bárkás- csatorna gondnoka átadták a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége által adományozott 8 db horgászbotot a hozzávaló horgászkészségekkel az intézménynek. Ezzel megteremtették a horgász szakkör alapjait.

Várunk minden érdeklődő középiskolást, valamint az általános iskola 7-8. osztályosait is!

Az első megbeszélés 2011. november 14-én (hétfőn) 15 órakor lesz a Gimnázium kollégiuma mellett található körépületben (Piac tér 2-4.)

Várunk szeretettel!

Nagy Ferenc

 

img: 

ADY-BAY KÖZÉPISKOLA A X. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJÉN (Debrecen)

A 2010/2011-es tanévben ismét megrendezésre került 2011. április 8-10. között az Amatőr Röplabda Diákolimpia országos döntője, melynek a helyszínt a „cívis város”, Debrecen biztosította. Az országos megmérettetésen Magyarország 16 megyéjének és a fővárosnak bajnokai és második helyezettei vehettek részt. A teljes létszám 19 csapatból állt össze, melyeket 5-ös csoportokba osztottak.

Iskolánk csapata az egyetlen 4 csapatos csoportba került a sorsolás alapján. A beosztás után igen vegyes érzésekkel vágtunk neki a versenynek, hiszen olyan csapatokkal kerültünk össze, akikről sosem hallottuk, hogy röplabdáztak volna.

Nagy Zoltán Emlékfoci Torna

A három és fél hónapos Anna élete első futballmérkőzéseit 2011. február 3-án „szurkolta” végig az Ady-Bay Középiskola tornatermében. Bátyja, Zoli ezen a napon lett volna 19 éves. 2009 nyarán bekövetkezett sajnálatos halála miatt az ő tiszteletére immár második alkalommal rendezte meg iskolánk a Nagy Zoltán Emlékfoci Tornát.

Országos elsők között...

Országos elsők között az Ady Endre- Bay Zoltán Középiskola és Kollégium csapata.

2010. április 9-ll. között zajlott Debrecenben az országos középiskolás amatőr röplabdabajnokság döntője. A viadalra 112 középiskola nevezett be, a legjobb 20 (19 megye + Budapest) a debreceni „csatatéren nézett farkasszemet” egymással. Békés megyét a sarkadi középiskola csapata, mint megyei győztes képviselte. Íme az országos 7. helyet szerzett együttes „gladiátorai”:

  • - Boros Sándor (12.C)
  • - Debreczeni Zsolt (10. B)
  • - Fazekas József (13.A)
  • - Gavra Dávid (10.C)
  • - Jánki Zoltán (12.C)
  • - Karkus Csaba (12.C)
  • - Képíró Ambrus (10.C)
  • - Koloh Ádám (11.C)
  • - Kubik Lajos (12.C)
  • - Megyesi Miklós (13.C)
  • - Nagy László (12.C)
  • - Varga Máté (12.A)

Ezek a fiúk, kemény tusákban legyőzték Kazincbarcika, Szekszárd, Kaposvár, Miskolc legjobbjait, s csak igen szoros eredménnyel jutott túl rajtuk Kecskemét és Nyíregyháza.

Gratulálunk a CSAPATNAK, és felkészítő tanáruknak, JÁNK JÁNOS tanár úrnak!

Sarkadi középiskolások sikere

A sarkadi Ady Endre- Bay Zoltán Középiskola és Kollégium fiú röplabdacsapata a közelmúltban szép sikert ért el a sportág középiskolások számára kiírt amatőr bajnokságában: megnyerték a megyei versenyt.

Ennek kapcsán beszélgettem a csapat edzőjével, Jánk János testnevelő tanárral. Elmondta, hogy 12 éve tanítja, irányítja, edzi a fiúkat. Ezen idő alatt három „garnitúra” csapat nőtt fel a keze alatt.

Sport

 

  Idő Tanár
Kézilabda

Kedd 14:00-14:45

Csütörtök 14:00-14:45

Jánk János
Röplabda

Kedd 14:45-16:15

Szerda 14:30-16:00

Csütörtök 14:45-16:15

Jánk János
Atlétika Kedd 14:00-15:30 Kertes István
Labdarúgás Hétfő 14:00-15:30 Kertes István

 

NAGY ZOLTÁN EMLÉKTORNA

img img img img img 2010. február 3-án öt csapat részvételével került sor iskolánkban, a sarkadi Ady – Bay Középiskolában a NAGY ZOLTÁN EMLÉKTORNÁRA. Zoli ezen a napon lett volna 18 éves. Tavaly nyáron bekövetkezett hirtelen halála miatt ő már nem kerülhetett be egyik csapatba sem… Valójában azonban ott volt mindegyikben: a játékosok (diáktársak, barátok, falubeliek, tanárok) szívében. Érte, az ő emlékére rúgták, űzték, kergették a labdát fiatalok és idősebbek egyaránt. A körösnagyharsányiak mezéről Zoli mosolygott vissza azzal a kedves mosollyal, ami olyannyira jellemezte őt.

Tartalom átvétel
 

ECL

 

CISCO

 

Almásy kúria

 

Támogatóink


 

 

 

 

 
 

 

 Gyula Kenyér Kft.

UNIT C&C Kft.

Dr. Ilyés és Társa Háziorvosi Kft.

Ferbonex Kft.

Együttérzés Bt.

Jánki Sándor ev.

Gyulai FAFÉM Bútor Zrt.

Fém-Boxfémipari Kft.

Minőség Vasipari Kft.

 

Média galéria