kultúra

O P E R A K A L A N D

Az Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kezdeményezésére Operakalandon vehetett részt Budapesten az Erkel Színházban. A kezdeményezéssel szeretnék elérni a szervezők, hogy a fiatalok, a középiskolások ismerkedjenek az operák világával, legyen igényük a komolyabb alkotások megtekintésére, befogadására. A csoport tagjai pozitívan nyilatkoznak, és reményüket fejezik ki, hogy bekapcsolódunk a folytatásba is. Álljon itt két tanuló élménybeszámolója!

Látogatás az Erkel Színházban

Sokat hallottunk korábban is az Erkel Színházról. Tudtuk, hogy nagyon szép és nagy épület, és a magyar kultúra fellegvára.

Azt is tudtuk, hogy a Hunyadi László című opera szerzője a szomszédos város, Gyula szülötte. Így bizonyos mértékig személyes kötődésünk is van a műhöz és szerzőjéhez.

48-an éltünk a lehetőséggel, mely a mai világban sajnos kevés fiatalnak adatik meg, hogy elutaztunk Budapestre, és részesei lehettünk az operakalandnak!

Talán itt vidéken nem is „divat” az opera, és nem gondolom azt, hogy ezután mindannyian sűrűn leszünk az Operaház látogatói, de örülök neki, hogy részem lehetett a kultúra ilyen magas színvonalú magyar alkotásának megismerésében.

Rendkívül érdekes volt, hogy a művészek a nézőtérről énekeltek az egyik felvonásban, mellyel közvetlen kapcsolatba kerültek a közönséggel, vagyis velünk.

A mai világban a szappanoperák garmadája árasztja el az étert. Azonban ha végiggondoljuk a Hunyadi László című opera cselekményét, rá kell ébrednünk, hogy a csalás, az álnokság, a kegyetlenség, és nem utolsó sorban a családi kötelék, a szeretet és a szerelem pont olyan fontos tényezők a főszereplők cselekedeteiben, mint a mai korban.

Társaim nevében is köszönöm a lehetőséget, hogy részünk volt ebben a pénteki kalandban, ahol nagyon jól éreztük magunkat, és emlékezetes élményben volt részünk.

Szabó Kata 9.C

 

Májusban irodalomtanárnőnk, Hortobágyi Istvánné szervezése által lehetőségünk nyílt, hogy ellátogassunk Budapestre az Erkel Színházba. Reggel, a hajnali órákban indultunk vonattal. A színházat és a pályaudvart 15-20 percnyi séta választotta el egymástól. Előadás előtt még volt időnk a közelben lévő parkban időzni, míg a színház ki nem nyitotta kapuit előttünk. Az 1911-ben átadott épület évtizedekig Budapest legnagyobb befogadóképességű színháza volt, a közelmúltban pedig felújításon esett át. A mindenképpen impozánsnak mondható belső tér már a műsorszám előtt megteremtette a sajátos atmoszférát. Rövid várakozás és a csomagok leadása után elfoglalhattuk helyünket. Az előadás három felvonásos volt, egy blokk pedig szűk egy órás. A színdarab Hunyadi László történetét dolgozta fel az 1400-as évekből. Az összeesküvésekben, cselszövésekben, gyilkosságokban gazdag történet ideális forrást biztosított az operának. A történet közismert volt a diákok számára, így az előzetes tájékozottság a darab élvezhetőségét növelte. Kezdés előtt a sorokon végignézve nagy érdeklődést láttam, ami mindenképpen pozitívum, ha azt vesszük figyelembe, hogy ezen korosztály jelentős részétől teljesen idegen ez a világ. Mindenképpen jó kezdeményezés ez a színházat elutasító fiatalok számára, akik az ilyen alkalmakkor költségmentesen tudják olyan létesítmény műsorát megtekinteni, amely valódi értékeket képvisel. Az elsődleges különbség azok számára, akik először látogatnak el ilyen helyre, hogy a nappaliban lévő televízióval ellentétben, itt a történetet az élő színjáték meséli, szinte karnyújtásnyira, és ez sokkal jobban magával tudja ragadni a közönséget, a kiváltott hatásról pedig nem is beszélve. Sajnálatos, hogy ezzel a színházi világgal a fiatalok kevés részének van módja megismerkedni, de örülök, hogy mi lehetőséget kaptunk és éltünk is vele. Remélem, hogy magyar színházaink hasonló programokkal ajándékozzák meg a közeljövőben a magyarországi középiskolákat, és remélem, hogy mi is részesei lehetünk. Köszönjük mind az Erkel Színháznak, mind a szervezésben résztvevő tanároknak!

Csesznak Zsolt 11.C

 

img: 

Színházi világnap

1957. március 27-én nyitották meg először Párizsban a Nemzetek Színházát. 1961 óta e napon van a SZÍNHÁZI VILÁGNAP. 1978 óta a Nemzetközi Színházi Intézet határozata alapján a világ valamennyi országában üzenettel köszöntik ezt a napot. A színházi világnap felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tiszteleg a színészek, a színházi dolgozók előtt, kéri a közönség szeretetét és támogatását. Ezen a napon köszöntik a színészeket.

img: 

A gyulai várban egy kicsit másképp

Ez év február utolsó hétvégéjén ismét megmutattuk (Ady Endre – Bay Zoltán Középiskola és Kollégium színjátszó csoportja) tehetségünket.

Pénteken jelmezes tárlatvezetéssel kedveskedtünk közönségünknek. Korhű ruhákban egy XV. századi koronarablást játszottunk el a vár szobáiban. Szombaton a jó és a rossz összecsapásával bemutattuk Télbúcsúztató darabunkat, a népi játékaink mellett. Az előbbieket - mint minden egyes művet - Laci bácsi (Pete László) írta nekünk. A Tavaszváró előadást a gyulai csapattal együtt játszottuk el. Ezt a műsort a békéscsabai iskola tánckarával színesítettük.

img: 

Csillag születik

Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell,
hogy a világ Teveled is ékes.”

A sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium Adys csillag születik címmel tehetségkutató versenyt hirdetett diákjai számára. Bármilyen, színpadon néhány perc alatt előadható produkcióval lehetett jelentkezni.

Az ötlet szülőanyja, Hortobágyi Istvánné tanárnő volt, aki irányította az előkészületeket, és rendkívül precízen szervezte meg a műsort, amelyre február 29-én délután került sor. A Bartók Béla Művelődési Központ nagyterme zsúfolásig megtelt nézőkkel. Zámori Ida igazgatónő köszöntője után kezdetét vette a verseny. Akik eljöttek, nem csalódtak. Színvonalas, szórakoztató produkciókat láthattunk.

img: 

A Tánc a lélek rejtett nyelve

Ha le kéne írnom röviden, akár egy szóval, mit jelent nekem maga a néptánc, a népzene, az egész népi kultúra szeretete és művelése, azt mondom, nehéz feladat. Amit viszont könnyen megállapíthatok, hogy a mai fiatalság nagy része (tisztelet a kivételnek) nem igazán értékeli és valójában nem is érti, mit takar ez az életforma, a „Mi kis világunk”. Tegyük csak fel, hogy sétálunk Budapesten a Váci utcában. Tele minden a turistáknak szánt népi „csecsebecsékkel”.

img: 

Vidám népi játékok a gyulai várban

 Az Ady-Bay Középiskola három hónapja alakult színjátszó csoportja óév utolsó hétvégéjén ismét a gyulai várban vendégszerepelt.

A vár fegyvertárában négy vidám, különböző európai népek irodalmi örökségéből származó népi játékot mutattunk be. Örömmel mondhatom: nagy érdeklődés mellett.

img: 

Színjátszó szakkör az Ady-Bay Középiskolában

2011. október 29-én őszbúcsúztató családi nap rendezvénynek adott otthont a Gyulai Vár, ahol a vállalkozó kedvű középiskolás diákjaink lehetőséget kaptak, hogy megmutassák tehetségüket. Vezetőjük, Pete Lászlóné pedagógus, aki korábban férjével, Pete Lászlóval együtt a Talentum Alapfokú Művészeti Iskola tanáraiként értek el szép eredményeket.

Diákjaink, Bravik Krisztián, Rövid Heléna (9.A), Kriskó Linda (10.A), Mike Bettina (12.C) és Venyige Bernadett Éva (13. C) három rövid darabot adtak elő: A tüzes vas, Férj a gyóntatószéken (Népi játékok. Hans Sachs hasonló című komédiájának felhasználásával írta: Pete László), Borka kisasszony (Népi bohózat).

Előadásukhoz szívből gratulálok! Lelkesedésük és kitartásuk figyelemreméltó és mások számára is követendő példa lehet.

img: 

AIOT-projekt

(Ady Endre nevét viselő gimnáziumok országos találkozója)

Helyszín: Ráckeve

  • Időpont: 2011. április 15 – 16. (péntek – szombat).
  • Résztvevők: Czirják Szilvia 11.b, Horváth Katalin 11.b, Karkus Tamás 10. b, Megyeri Anikó 11. a, Nagy Alexandra 11.b, Pribék Beatrix 11.b, Tóth Bálint 11.b, Varga Sándor 11.b.
  • Kísérő pedagógus: Hortobágyi Istvánné.

Zenés est a kollégiumban

Akik a TV2-n figyelemmel kísérték a Megasztár 5. tehetségkutató műsort, azoknak bizonyára ismerősen cseng a FIVÉREK elnevezés. Az együttesek közül ez a szentesi könnyűzenei csapat maradt legtovább versenyben.

A három testvér legfiatalabbika látogatott el az Ady-Bay Középiskola kollégiumába, hogy gitárjátékával, énekével megörvendeztesse a diákokat.

Tartalom átvétel
 

Belépés

 

60 éves a sarkadi középiskola

Tablók

 

 Támop 3.1.7. - Mintaközvetítés az Ady Endre -Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban


Leonardo da Vinci program

Képzéseink

Tanulmányi versenyek 2012.  


Új Magyarország FEJLESZTÉSI TERV

Képzés, tudás, oktatás a sarkadi Ady Endre - Bay Zoiltán Középiskola és Kollégiumban

 Képzés, tudás, oktatás a sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és kollégiumban

ECL

 

CISCO

 

Almásy kúria

 

Média galéria